2016. január 25., hétfő

Az iskolai végzettség, a képességek és a gazdasági növekedés összefüggései

Hosszú távon a gazdasági növekedést megfelelő képesítéssel és képességekkel rendelkező munkaerőre lehet építeni. Ismét a Növekedési jelentés elemzése következik.

1. Az iskolai végzettség 



A képzettségi szint érdemben befolyásolja a munkapiaci aktivitást. Európa minden országára jellemző, hogy a legmagasabb aktivitási rátával a felsőfokú végzettségűek, a legalacsonyabbal az alapfokú végzettségűek rendelkeznek. Magyarországon sincs ez máshogy, csakhogy nálunk a felsőfokú végzettségűek aktivitási rátája is csak 83%, aminél csak az olasz és a szlovák adat gyengébb. A középfokúak aktivitási rátája 72%, az alacsony végzettségűeké mindössze 39%. Ahogy a jelentés bölcsen megemlíti: "Magyarországon munkapiaci tartalékaink jelentős része az alacsonyan képzettek körében van." 



A felsőfokú végzettségűek elhelyezkedési esélyei is sokkal jobbak, mint az alacsonyabb végzettségűeké. Hazánkban a 15–34 éves korosztályban – a legmagasabb iskolai végzettség megszerzését követő 5 éven belül – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatási rátája az alacsonyan képzettek rátájának négyszeresét teszi ki. 

Felsőfokú végzettséggel nem feltétlenül azért könnyű elhelyezkedni, mert annyi felsőfokú végzettséget igénylő állás van, hanem azért is, mert alacsonyabb végzettséget igénylő állást be lehet tölteni magasabb végzettséggel. Társadalmilag az lenne a hatékony, ha mindenki a saját végzettségének megfelelő munkát végezne, és nem szorítanák ki a magas végzettségűek az alacsonyabb végzettségűeket a munkaerőpiacról. 



Magyarországon a megkérdezett munkavállalók 40%-a túlképzettnek, 12%-a alulképzettnek tartotta magát az általa végzett feladathoz. A jelenség több okra is visszavezethető: az azonos végzettséggel rendelkezők nem rendelkeznek azonos képességekkel, azonos munkatapasztalattal és azonos specializációval sem. 



Az általános túlképzettség-érzet ellenére, nem állíthatjuk, hogy nincs kereslet a felsőfokú végzettségűek iránt a munkapiacon. A bérelőnyük ugyanis továbbra is jelentős.



A magas relatív bérelőny általában - nálunk is - tükrözi a felsőfokú végzettségűek alacsony népességen belüli arányát.



A felsőfokú végzettségűek arányának emelkedése az újabb generációk magasabb átlagos végzettségének következménye. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a 35-44 éves korcsoportban a legnagyobb a lemaradás. A Ratkó unokák nagy létszámú korcsoportja ugyanis a mainál még sokkal szűkebb felsőoktatási lehetőségekkel szembesült. 



A képzettségi szint tekintetében Magyarország régiói között jelentős különbségek figyelhetők meg. Közép-Magyarországon a diplomások aránya kétszerese Nyugat-Magyarország kivételével a többi régió adatának. 



A technológiai fejlődés a műszaki és természettudományi területeken diplomát szerzők arányának növekedését indokolja. Hazánkban jelenleg a 20-29 éves korcsoportban 1000 főre mindössze 10 ilyen végzettségű diplomás jut, ami már óriási eredmény a 2001. évi 4 ezrelékhez képest, de elmarad a többi EU tagországtól. 

A problémát tovább élezi az is, hogy hazánkban a középfokú képzés 75%-ban általános képzettséget ad, és mindössze 25%-ban biztosít valamilyen szakképesítést (OECD átlag: 50%). Ráadásul, tipikusan a többi országban a szakképesítést nyújtó intézményekben sokkal meghatározóbb az általános képességek fejlesztése. Nálunk a szakmai tárgyak tényszerű oktatása folyik, annak ellenére, hogy ez a tudásanyag elavulhat, a váltani, fejlődni tudás képessége azonban nem. 

2. Az oktatás minősége

A közoktatási rendszerben megszerzett tudás minőségének és alkalmazhatóságának egyik gyakran használt mérőszáma a PISA-teszteken elért átlagos eredmény, amely a tanulói teljesítmény mérésén alapszik. A teszt a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén vizsgálja a 15 éves diákok tudását és képességeit. 



A legutóbbi, 2012. évi PISA-felmérés eredményei alapján a magyar diákok teljesítménye mindhárom területen elmaradt az OECD-országok átlagától, és a megelőző, 2009. évi felméréshez képest mindegyik területen csökkent az elért átlagos pontszám. A legnagyobb elmaradás a matematika területén figyelhető meg.



Az elmaradást két hatás magyarázza. Egyrészt, nálunk a legjobban teljesítők aránya csak 9% volt, szemben az OECD átlag 13%-kal. Másrészt, a gyengén teljesítők átlaga nagyon magas: 28% (OECD átlag: 23%). A legrosszabb részeredményt a problémamegoldás területén mutattuk fel, ahol a gyengén teljesítők aránya 35% volt (OECD átlag: 21%). A gyenge problémamegoldás nehezíti a későbbi munkapiaci elhelyezkedést.

A diákok teljesítményében mért eltérést 23%-ban a családi háttér magyarázza. Vagyis: a hátrányos helyzetű diákok nehezebben érnek el jobb eredményt. 

3. Oktatásra fordított kiadások

Mindeközben az elmúlt évek költségvetési intézkedéseinek egyik legnagyobb vesztese az oktatás volt: a GDP arányos oktatási kiadások 5,5%-ról 4,5%-ra csökkentek 2005 és 2012 között, amin belül az alap- és középfokú képzésre fordított kiadások 20%-kal estek vissza. 



Ha az egy tanulóra jutó kiadásokat vizsgáljuk, még elkeserítőbb eredményt kapunk: az OECD átlag 57%-át fordítjuk egy diák oktatására, ezen belül a középfokú oktatásban csak 49%-ot (vásárlóerő-paritáson számolt érték).

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése