2013. január 15., kedd

3 Kheopsz piramisnyi szemetet termelünk évente


2010-ben az EU országai 500 Kheopsz piramisnyi (2,6 milliárd tonna) szemetet termeltek, ezen belül Magyarország 16 millió tonnát, vagyis 3 piramisnyit. 


A magyar hulladéktermelés nagyjából egyenletesen oszlik meg a háztartások, az energiaipar, a feldolgozóipar, az építőipar és egyéb gazdasági tevékenységek között.


A magyar háztartások által termelt, a jól megtermett hím oroszlán testsúlyának megfelelő (286 kg) egy főre jutó évi szemét mennyiség kifejezetten alacsonynak számít. 


Szervezett hulladékgyűjtésbe országos szinten a lakások 92%-a van bevonva. Budapesten, Borsod-Abaúj Zemplén, valamint Zala megyében az arány 95% feletti. A legnagyobb elmaradás Bács-Kiskun megyét jellemzi, ahol az arány mindössze 77%-os. A többi megyében mindenütt a lakások több mint 85%-át vonták be a hulladékgyűjtésbe.

A szelektív hulladékgyűjtés helyzete korántsem hasonlóan kedvező. Nógrádon gyakorlatilag egyáltalán nem létezik szelektív gyűjtés, Hajdú-Bihar, Baranya és Komárom-Esztergom megyében a lakások kevesebb mint 10%-a vesz részt szelektív hulladékgyűjtésben. Budapesten 12%-os az arány. Az összes többi megye 20% felett teljesít, az élen Győr-Moson-Sopron megyével (72%) és Pest megyével (53%). 


A települési hulladék hasznosítása terén Magyarországnak van még hova fejlődnie a nyugat-európai országokhoz képest, de a keleti blokk országai között előkelő helyet foglal el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése