2012. szeptember 28., péntek

A forint árfolyama: avagy lehetett tudni????



Ezt az ábrát azért tettem fel, mert a korábbi hozzászólásokban elhangzott, hogy Járai is megmondta: a korábbi árfolyammozgásokból tudni lehetett volna, hogy a forint mennyire instabil. Mi ne csak az árfolyamokat nézzük, hanem azt is, hogy hogyan határozták meg őket.

A lényeg, hogyha csak a vonalakat nézzük, akkor Járainak igaza van: valóban voltak olyan időszakok, amikor a forint jelentős gyengülést mutatott korábban. 1990-től egészen 1999-ig. Csakhogy ez a rendszerváltás utáni konszolidáció időszaka volt. Az elején ad-hoc jelleggel értékelgették le a forintot, 1995 után pedig (ez már Surányi György nevéhez kötődött) előre bejelentett ütemben. Ez azért fontos, mert 1995 és 1999 között tudtuk, hogy a forint leértékelődik, és azt is, hogy mennyire. Mert előre megmondták.

‎2001-től volt konvertibilis forintunk. És akkor az euróövezethez való csatlakozás reményében bevezették (Járai) az ERM-2-höz hasonló új árfolyamrendszert. Ennek az volt a lényege, hogy azt mondták, hogy egy euró 276,1 forintot ér, és ettől az értéktől +/-15%-kal térhet el. Ha jobban el akarna térni, akkor az MNB közbelép. Ennek a közbelépésnek (magasan tartott jegybanki alapkamatnak) volt köszönhető, hogy 2008-ig jelentősebb kilengések nélkül, stabil maradt a forint árfolyam.

Két kisebb galiba látszik az ábrán. Az egyik 2003-ban, amikor a sávközepet eltolták 2,5%-kal (leértékelték a forintot). Az akkori spekulatív támadásokat csak nagyon jelentős kamatemeléssel tudta kivédeni az MNB. A másik 2006-ban (elkúrtuk, nem kicsit, nagyon). De mindkettő viszonylag csekély volt és gyorsan helyreállt a rend.

Tehát, a sáv működött. A devizahitelek pedig annyival olcsóbbak voltak, mint a forinthitelek, hogy a sávon belül mindig a devizahitelesek jártak jól. Majd lesz ábrám erről is. Az euróhitelesek még most is kevesebbet fizetnek, mint a piaci forinthitelesek és a CHF adósok is csak kb. 210-es árfolyamnál kezdtek el rosszabbul járni. A probléma nem ez. Hanem az, hogy azzal a tudattal vették fel a hitelt, hogy annyit kell fizetniük, amit először kiszámoltak. És hát ahhoz képest van most nagy gáz.

A sávot 2008 februárjában törölték el. És addig csak azért nem akarták eltörölni, mert féltek, hogy a forint túlzottan beerősödik, ha a sáv nem védi. Mint ahogy erősödött is. Csak aztán jött a válság. És akkor a külföldiek szempontja már nem az volt, hogy itt magas a kamat, hanem az, hogy magas a kockázat, és menekültek. Ezért gyengült hirtelen a forint. Most már nem csak a forint gyengül, hanem az euró, és hozzá kapcsolódóan a forint. Az euró övezeti válság következtében.

Az ábra készítése óta eltelt időben pedig a kedvező piaci hangulatnak köszönhetően az euró is és a forint is erősödni tudott ismét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése